A legkedveltebb koktél alapanyagok körében valószínűleg a whisky is jó eséllyel a képzeletbeli dobogósok között szerepelne. Ebben semmi meglepő nincsen, hiszen a whisky önmagában, vagy jéggel fogyasztva is egyedi ízélményt nyújt, ha pedig ezt olyan további összetevőkkel társítjuk, melyek kiemelik ezeket a különleges aromákat, akkor az eredmény igazán pazar lehet. Cikkünkben különleges whisky koktélok receptjeit mutatunk be, melyekből csemegézve kedved szerint készítheted el a kedvenceidet.
Azt, hogy miből készül a whisky, az ital előállításáról szóló cikkünkben már boncolgattuk, ám annak, hogy mi készülhet a whiskyből, még nem jártunk utána. Pedig érdemes, ugyanis a népszerű szeszes italból izgalmas koktélok születhetnek, melyek egészen újszerű és komplex ízélményeket csalogatnak elő a poharakból. Nézzük, melyek a legismertebb vagy éppen a legkülönlegesebb változatok.
A legütősebb whisky koktélok
Old Fashioned
Az időtlenül népszerű koktélnak már a nevéből is arra következtethetünk, hogy az bizony nem egy új hullámos koktéltrend eredményeként született. Olyannyira nem, hogy az Old Fashioned már az 1800-as évek eleje óta létezik és az első, hivatalosan is jegyzett koktélok között foglal helyet. Ízprofilja kiegyensúlyozott és letisztult, kesernyéssége pedig mérsékelt.
Összetevők:
- 60 ml whisky
- 30 ml szódavíz
- egy kis Angosura Bitters (keserű)
- 1 kockacukor
Elkészítése egyszerű: tedd a kockacukrot egy old fashioned pohárba és öntsd rá az Angostura Bitters-t, valamint a szódavizet is. Zúzd össze a cukrot egy kanál vagy mudler segítségével, végül pedig add hozzá a jeget és töltsd rá a whisky-t. Keverd össze és már élvezheted is ezt az örökzöld klasszikust.

Manhattan
A vermuttal készített koktél eredetével kapcsolatban sokféle legenda kering, ám az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a 19.század végén már létezett. Különlegességét a vermut likőrös, fűszeres aromái adják, melyek kellemesen vegyülnek a whisky karakteres ízjegyeivel.
Összetevők:
- 40 ml (rozs)whisky
- 20 ml vörös vermut
- pár csepp gyógynövényes keserű (pl. Angostura Bitter)
- koktélcseresznye (opcionális)
Összeállítása pofonegyszerű: keverjük össze a whiskyt, vermutot és a bittert, és már készen is vagyunk. Kísérletezőbb kedvűek akár másféle bittereket is használhatnak, így például akár narancsos keserűlikőrrel is megbolondíthatják az alapreceptet. A pohár tetejére egy fogpiszkálóra szúrt koktélcseresznyét is elhelyezhetünk, de szerencsére az ízvilágot ennek hiánya a legkevésbé sem befolyásolja.

Brown Derby
A Los Angelesből származó, 1930 óta készített különlegesség különösen népszerű azok körében, akik szeretik az olyan koktélokat, melyekben az alkoholos ízek mellett a gyümölcsös aromák is határozottan bukkannak fel. Nos, a Brown Derby pont ilyen: a Bourbon whisky különleges, mély aromáit kellemesen szövik át a grapefruit levének citrusos jegyei. Az eredmény pedig kellemesen frissítő, ugyanakkor mégis lágy.
Összetevők:
- 45 ml Bourbon whiskey
- 30 ml grapefruitlé
- 7,5 ml méz (egyes változatokban juharszirupot használnak méz helyett)
- pár csepp citromlé
Hogyan készítheted el? Helyezd az összetevőket egy shakerbe, rázd őket össze, végül szűrd át az egészet egy coupe pohárba. Ha eddig csak ismerkedtél a whisky koktélok világával, ezt a koktélt garantáltan szeretni fogod, mert nem csak az összeállítása egyszerű, hanem emellett az ízvilága is nagyon harmonikus.

Whisky Sour
Az édes -savanyú jegyek tökéletes balanszát kínáló koktél különlegességet először Jerry Thomas The Bartenders Guide című könyve említette, 1862-ben, de valószínűleg azt a tengerészek már jóval korábban is fogyasztották.
Összetevők:
- 45 ml Bourbon whiskey
- 30 ml citromlé
- 15 ml cukorszirup
Összeállítása nem egy ördöngősség: töltsd a whisky-t, a citromlevet és a cukorszirupot is egy shaker pohárba, és jó alaposan rázd össze. Egy old fashioned pohárba történő átszűrés után a koktél már készen is áll a fogyasztásra. Kreatív szellemiségűek bátran díszíthetik citrom/lime szeletekkel és/vagy koktélcseresznyével is. Egyes változatokat tojásfehérjével is gazdagítanak, ami még habosabb állagot eredményez.

Godfather
Egy whisky koktél, melynek már neve is arról árulkodik, hogy bizony egy ikonikus italról beszélünk.
Különleges összetevője a mandulalikőr, mely kellemes és lágy aromáival finoman egészíti ki a whisky füstös jegyeit. Egyes változatainál a mandulalikőr helyett diólikőrt használnak, ami ugyancsak pazar ízélményt kínál. A koktél az 1970-es években lett népszerű, mely egybeesik a Keresztapa című film megjelenésének időszakával, és ahogy a film, úgy az azonos nevű koktél népszerűsége is időtlen.
Összetevői:
- 40 ml skót whisky
- 20 ml mandulalikőr (vagy diólikőr)
- sok jég
Elkészítése egyszerű: a jégkockákkal feltöltött poharat öntsd fel a whiskyvel, a jégkockákkal és a likőrrel, majd óvatosan keverd össze egy bárkanál, vagy egy koktélkeverő segítségével. A koktélt díszíteni sem szükséges, ugyanis önmagában is egy komplex, illat,- és ízjegyekben egyaránt bővelkedő élményt kínál.

Mint julep
A menta rajongóinak szinte kötelező kipróbálnia ezt a hűsítő ízekben gazdag koktélt, mely kiválóan frissíti a testet és a lelket is.
Összetevők:
- 65ml whisky
- 12ml cukorszirup
- friss mentalevelek
- lime karikák
- jégkocka
Az összeállításhoz először mérd ki egy shakerbe a whisky-t, valamint a cukorszirupot, majd adj hozzá néhány mentalevelet és rázd össze alaposan. Az ízélményt még intenzívebbé teszi, ha a mentaleveleket kettétéped a felhasználás előtt. Egy zúzott jéggel teli pohárba töltve már fogyaszthatod is a kész italt.

Reméljük a whisky koktélok csábító receptjeivel meghoztuk a kedved egy kiváló whisky alapú koktél elkészítéséhez, ha pedig inkább kimozdulnál otthonról, akkor az Élesztőház Spirit bárjában is számos italkülönlegességgel várunk – koktélokkal ellenben nálunk nem találkozhatsz.