Élesztőház

sörök

konyha

rövidek

borok

kávé

sörfőzés

Szuper céges csapatépítő helyszínek és programok, melyekkel garantáltan kiszakadhattok a hétköznapokból  

A céges csapatépítő események töretlen népszerűségnek örvendenek, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az ilyen programok iránti kereslet gyakorlatilag az év minden időszakában folyamatos.

Egy jó csapatépítő nem csupán a hétköznapok monotonitásából zökkenti ki a kollégákat, hanem emellett új lendületet ad a közösségnek és feledhetetlen élményeket nyújt. De merre induljatok, ha valami igazán emlékezetes program keretében szakadnátok ki a mókuskerékből?

Cikkünkben ezúttal céges csapatépítő helyszínek és programlehetőségek nyomába eredünk, melyek között garantáltan találtok olyanokat, melyeket az egész társaság feledhetetlen emlékként őriz majd.

Mire célszerű odafigyelni a céges csapatépítő helyszínek kiválasztása során?

Ennél a kérdésnél is igaz, miszerint a választ elsődlegesen az egyéni igények határozzák meg, ám ettől függetlenül is létezik néhány olyan szempont, mely, meghatározó lehet a helyszín kiválasztásánál, illetve a szervezésnél.

Ezek közül az egyik legfontosabb itt is, hogy minden résztvevő kényelmesen elférjen a kiszemelt helyszínen. Ha ugyanis nincsen elég hely a társaság számára, akkor már az esemény kezdetén is kínos feszengés alakulhat ki, ez pedig egy céges csapatépítő program esetén hatványozottan rányomhatja a bélyegét a későbbi hangulatra is. Lehet, hogy kiváló például egy étterem konyhája, ám ha nem lehetséges megoldani, hogy a kollégák egy teremben, de legalább egy asztalnál ülhessenek a közös étkezés során, akkor sajnos valószínűleg nehezebben alakul ki az oldott és közvetlen hangulat. 

Ugyanígy kiemelt szempont a csapatépítő helyszín fizikai elhelyezkedése, lokációja is, ugyanis ezeknél az eseményeknél talán még lényegesebb, hogy mindenki könnyedén eljuthasson a helyszínre, illetve haza is juthasson onnan. Bár első hallomásra rendkívül vonzó lehet egy vidéki csapatépítő bortúra, vagy éppen egy, a város szélén található, zseniális étterem, esetleg egy bowlingpálya felfedezése, ám a helyszín kiválasztásnál hatványozottan figyelni kell arra, hogy lehetőség szerint senkinek se okozzon extra terheket az oda,- vagy éppen a visszajutás. Különösen igaz ez akkor, ha késő estébe nyúlik a program. Amennyiben rövidebb eseményről van szó, célszerű olyan helyszíneket választani, melyek tömegközlekedési eszközökkel is könnyen elérhetőek, ellenkező esetben pedig már az eseménnyel együtt megszervezni a fuvarlehetőségeket.

Bármi is legyen a program, fontos, hogy igény esetén a helyszínen étkezési lehetőség is biztosított legyen, hiszen lehet, hogy bár az elsődleges program nem a közös evés, de egy jó hangulatú időtöltés során észrevétlenül elröppen az idő, és nagyon kellemetlen tud lenni, ha nem csak az esemény helyszínén, de még a közelben sincsen olyan hely, ahol az éhségünket csillapítani tudnánk.

Az Élesztőházban például egészen biztosan nem fenyegeti ez a veszély a csapatot, ugyanis az igazán laza és könnyed hangulat mellett a Burger’s Kitchen íncsiklandó remekműveit is fellelhetitek, és mi aligha tudunk jobb csapatépítő programot elképzelni annál, mint amikor mindenki felszabadultan töltheti az időt és semmi kötelező elem nincs az esemény során.  

Ráadásul az Élesztőház immár 100(!) fő kapacitással bővült, mely még az igazán nagy létszámú csapatépítők és egyéb események megtartására is tökéletesen alkalmas!

Egyéb kitűnő csapatépítő programlehetőségek és helyszínötletek

Persze ahány közösség, annyiféle recept létezik a tökéletes céges kiruccanásra, így azokra az esetekre is igyekszünk tippeket adni, ha eltérnétek a klasszikus beszélgetős, evős-ivós programoktól.

Bowling vagy biliárd

Kitűnő és megunhatatlan program azoknak, akik szeretik az aktív kihívásokat és azt, ha eközben egyénileg is megmérettethetik magukat. A bowling népszerűsége évek óta töretlen, ami nem csoda, hiszen nem csak az ügyességet teszi próbára, hanem az elhibázott gurításoknak köszönhetően a nevetőizmokat is.

Forrás: Pexels

Főzőtanfolyam

A főzőtanfolyamokban az a szuper, hogy céges csapatépítő programként is tökéletesen megállják a helyüket. Ráadásul ma már több olyan főzőiskola is létezik, ahol csapatokban kell dolgozni, a közös főzés közben pedig nem csak az élményszerzés garantált, ugyanis olyan készségek is fejlődhetnek, melyek a későbbi közös munkát is gördülékenyebbé tehetik.

Szabadulószoba

Úgy tűnik a szabadulószobák népszerűsége sem csökken, hiszen folyamatosan bukkannak fel az izgalmasabbnál izgalmasabb változatok, a választékot böngészve pedig szinte még akkor is kedvet kapunk egy céges szabaduláshoz, ha alapvetően eddig nem rajongtunk a műfajért. Érdemes szétnézni, milyen lehetőségek vannak a közelünkben, ugyanis egy ilyen jellegű közös élmény is képes játékosan fejleszteni a munkatársak közötti együttműködést.

Étterem 

A közös étkezés a kollégákkal megunhatatlan opció, különösen akkor, ha lehetőség nyílik a kötetlen beszélgetésre is. Szerencsére jó éttermet találni ma már nem különösebben nehéz, és olyat sem, ahol egy nagyobb társaság is kényelmesen elfér akár egy nagyobb asztalnál. Érdemes tájékozódni és egyedi ajánlatokat kérni, ha nagyobb létszámmal érkeznétek.

Bográcsozás vagy piknik

Bár ez az opció természetesen csak akkor jöhet szóba, ha azt az időjárás is lehetővé teszi, ám a szabadtéri közös móka garantáltan jó kedvre deríti a társaságot. További előnye, hogy egy közös grillezés, vagy főzés nem igényel extra költségeket és szervezést, emellett pedig mindenki a lehetőségei szerint járulhat hozzá az eseményhez különféle házi készítésű finomságokkal vagy italokkal. Ráadásul ma már számtalan helyen vehetünk igénybe kültéri grillezési, bográcsozási lehetőséget akár nagyobb létszámmal is, így még a megfelelő hely keresése sem okozhat problémát.

Borkostolók és borvacsorák

A céges programok között is közkedveltek a különféle borkóstolók és borvacsorák, és ez abszolút érthető, ugyanis ha egy este folyamán különféle szőlőfajtákból készült borokat kóstolhatunk, akkor tényleg úgy érezhetjük, mintha megelevenednének a szóban forgó borvidék mesés dűlői. Minden bor egy történet, és minden történet izgalmas tájakra kalauzol, ha pedig ezt mesés falatok között élhetjük át, az a testnek és a léleknek egyaránt jót tesz, a hangulat pedig kiválóan oldódik.

Persze ha a sörökért, vagy egyéb szeszes italokért van oda a csapat, akkor is érdemes szétnézni a különféle kóstolóprogramok között. Az Élesztőház Brew Studio-jában például különleges tételekből álló sörkóstolón vehettek részt és akár a saját sörötöket is megfőzhetitek egy csapatépítő keretein belül.

Némi kreativitással tehát egy csapatépítőből is kihozhatjuk a maximumot és igazán emlékezetes eseménnyé varázsolhatjuk az együtt töltött időt. Ha viszont szeretitek, ha egy hely nem okoz meglepetéseket, és mindig kiváló az alaphangulat egy kis céges összejövetelhez, akkor ne is keresgéljetek tovább: az Élesztőház lesz a ti a helyetek!