Élesztőház

sörök

konyha

rövidek

sörfőzés

kávézó 

Bár már nemzeti himnuszunk is “Tokaj szőlővesszeivel” kérkedik, régóta tudjuk, hogy nem állunk sem sörfronton, sem a hagyományosan magyarnak tekintett pálinkafőzésben rosszul. Ugyanakkor a magyar szesziparnak léteznek Közép-Európában kissé egzotikusabbnak számító területei is: írásunkban a magyar whisky és magyar gin gyártókról tudhattok meg pár dolgot.

A sörök és röviditalok kombinálása után, ezúttal tisztán merülünk alá a témának.

Nem csak ír, skót, vagy angolszász kiváltság

A whisky-t hagyományosan a Brit-szigetek népei italának tartják, ahonnan világhódító körútra indult a híres gabonapárlat – előbb Észak-Amerika fedezte fel a kivándorlóknak köszönhetően, majd a globalizáció korszakában majdnem minden földrészen népszerűségnek örvend az alkoholfogyasztók körében.

Hazánkban a jellegzetes, borostyánszínű ital ugyan régóta ismert és kedvelt, de gyártástörténete nem túl patinás, a közelmúltban csak a 2010-es évektől kezdve beszélhetünk whisky gyártásról – természetesen az első mesterek, akik whisky készítésre adták a fejüket előtte főleg pálinkákkal foglalkoztak. Tehát nagyjából bő tíz éve beszélhetünk szűkebben értelmezett magyar whisky-ről. 

Az égetett szeszek évszázados kultúrája, a kiváló minőségű gabonák, a bor- és pálinkakészítés tapasztalatai és infrastruktúrája miatt mégsem mondhatjuk azt, hogy légüres térben kísérleteznek a magyar whisky gyártók: a tudás és a potenciális know-how is rendelkezésre áll már, amit több létező magyar whiskymárka is bizonyít.

Gemenc Whiskey

Gemenc nevét hallva sokaknak a Gyöngyvirágtól lombhullásig című kiváló természetfilm jut eszükbe, azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy a közeli Pörbölyön található az egyik első magyar whisky manufaktúrája. 

A vállalkozás szigorúan ügyel a hagyományos szabályokra, amik betartása után nevezhetjük italunkat whisky-nek; a gemenc Whiskey például a zempléni erdőségekben kivágott tölgyfákból készült hordókat használ gabonapárlataihoz és a minimum 3 évig érlelődő whisky-jükhöz is.

A gyártó az egyik első szeszfőző-mester, aki a whisky magyar útjára lépett, oldalukon pedig aktuális termékeikből is válogathatunk.

Békési Single Barrel

Az ország másik felében találjuk a Békési Pálinkafőzdét, akik pálinka látványfőzésre, saját cefre lepárlására és természetesen sok saját termék megkóstolására bíztatnak. 

Whisky-kínálatukban jelenleg két ital található, egy 12 éves és egy 18 éves; a Békési Pálinkafőzde is követi a tradíciót, ők is a tölgyfahordós érlelést követik? Ír, illetve skót stílusú whisky-kkel törtek be a magyar piacra.

Agárdi Whisky

A Velencei-tó partján fekvő Agárdon találjuk a harmadik említésre méltó magyar whisky-gyártót. Az elsősorban szintén pálinkafőzéssel foglalkozó főzde a válogatott jó minőségű gabonák és a tölgyfahordós érlelés híve. Termékajánlójuk egy precízen elkészített italt ígér gyümölcsös aromákkal, válogatott alapanyagokból.

Gin a palackban

Ginnek azt a gabonapárlatot nevezzük, amit elsősorban a boróka tobozbogyójával ízesítenek; fűszerek gazdag választéka kerülhet az italba, de a boróka adja meg azt az összetéveszthetetlen ízt, amitől a gin magában, vagy keverve is olyan népszerű. A gin otthona az öreg kontinens, valószínűleg a mai holland területek, ahonnan Angliába jutott az ital, majd itt kezdték el szofisztikáltabb változatait készíteni. A boróka közismert volt a kora újkorban is, gyakran használták különböző párlatok ízesítésére, hiszen az akkori gyártástechnológia nem a kifinomult és tiszta ízeiről volt ismert.

A magyar gin főzésének története még a whiskynél is rövidebb, a közelmúltban azonban több szeszfőző-mester kezdett el kísérletezni a népszerű röviditallal.

Opera Gin

2018-ban lépett színre az Opera Gin nevű vállalkozás, amelynek vezetője a borok világából tért be a párlatokéba. Filozófiájuk a prémium, magas minőségben elkészített italokat preferálja, ginjük pedig megfelel a hagyományos angol szabványoknak.

Az Opera Gin fő italuk mellett vodkát is készít, de akár főzdebejárásra is kaphatóak, ahol megismerkedhetünk a gingyártás rejtelmeivel.

Búzavirág Gin

Vannak italok, amelyek palackjában is gyönyörködhetünk, a Búzavirág Gin nevéhez híven ezek közé tartozik. A Györkönyben található pálinkafőzde mestereit is megihlették az aranysárga-búzavirág-kék gabonamezők és belevetették magukat a ginfőzés világába. 

2019-ben debütált italuk 24 összetevőt tartalmaz és hosszú kísérletezés után érte el a kívánt ízharmóniát. A búzavirág azonban nemcsak a címke és a márka attribútuma, a növény szirmai megtalálhatóak a ginben is.

Seven Hills Distillery Tokaj GIN

Mai italutazásunk utolsó állomása Tokaj, ahol a Seven Hills Distillery folytatja sajátos módon a borvidék hagyományos szeszkultúráját. Az eredetileg whisky gyártás iránt érdeklődő cég jelenlegi fő profilja a gin.

A Tokaj GIN készítése során nagy hangsúlyt fektetnek a modern technológiákra, a hazai hagyományos magas minőségű alapanyagokra; ezek ötvözetéről olvashatunk hitvallásukban. A cég a jövőben további párlatokkal tervez megjelenni a magyar piacon.