Élesztőház

sörök

konyha

rövidek

borok

kávé

sörfőzés

Történt már olyan, hogy felébredtél egy kiadós Élesztőzés utáni reggelen és csak arra tudtál gondolni: „Vége, soha többet nem piálok ennyit!”

Mert velünk előfordult párszor. Egykoron, amikor még nem ismertük a trükköket másnaposság ellen, amiket cikkünkben most szépen sorra is veszünk.

A fej- és hasfájós másnaposság ugyanis legtöbbször nem is az elfogyasztott sör mennyisége, sokkal inkább minősége, de még ennél is jobban sorrendje befolyásolja. Sörsznobizmusunkat félretéve, valóban nem mindegy, hogyan iszunk kézműves sört!

Miért okozhatnak másnaposságot a sörök?

Az árpamaláta? A magas alkoholtartalom? A dehidratáltság? Esetleg a bubik??

Egy orvos barátunk szerint – akit sörözés közben kérdeztünk ki – sok faktor játszik közre a fejbevágott reggelek kialakulásában és mind az alkohol természetében keresendő.

Dr. K. (hívjuk csak így) az alkohol következő negatív hatásait sorolta fel két korty között:

  • A sör vízhajtó – bizonyára senkinek sem újság, aki sörözött már életében, hogy az estét a mosdóba rohangálások teszik igazán mozgalmassá. Ez az alkohol „diuretikus”, azaz vízhajtó természetének köszönhető. 
  • A sör kiszárít – pontosan az előző pont miatt, az alkoholfogyasztás dehidráltsághoz vezethet, ami a fejfájás és a szédülés egyik legfőbb kiváltó oka.

  • Csökkenti vércukorszintet – az alkohol csökkenti a szervezet glükóztermelését. A hirtelen lecsökkent vércukorszint pedig olyan tünetekért lehet felelős, mint a levertség, a fáradtság és az irritáltság (ismerősnek hangzik?) 

  • Alvászavarokat okozhat – és ezzel nagyjából körbe is értük a macskajaj hatásait. A nagy piálások rémálmokkal és kialvatlan éjszakákkal ajándékozhatnak meg, ami szintén az alkohol mellékhatásának róható fel.

 

Dr. K. mégsem produkálta ezeket a tüneteket átsörözött esténk után(elmondása szerint), pedig nem szemérmeskedett rendeléseivel. Mi lehet a jó orvos titka?

Maradjunk annyiban, hogy rendszerszerető ember lévén K. kocsmázásai is szigorú szisztémákra épülnek.

Dr. K. titkai másnaposság ellen

Magától nem volt hajlandó elárulni minden titkát, így komoly kutatómunkát kellett végeznünk, de a kalandos este végére sikerült feljegyeznünk a doktor másnapbiztos technikájának 4 kritikus tételét. Íme!

1. ügyelj a sorrendre

Ha sörökről beszélünk, nem mindegy, hogy stout után isszuk a lagert, vagy fordítva. Dr. K. sörözési szokásaiban egy szigorú rendszert fedeztünk fel, miszerint a legvilágosabb italoktól haladt a sötétebbek felé. Ezzel a technikával a szervezetet fokozatosan szoktatjuk hozzá az egyre magasabb alkoholtartalmú italokhoz. Ráadásul a sötétebb italok, mint a whisky, a vörösbor és a barna sörök fermentálásuk melléktermékeként egy „kongéner” (vagy mi) nevű vegyület jön létre, ami a szervezetre ártalmatlan, ellenben túlzásba vitt fogyasztása csúnya másnapossághoz és sűrű megbánásokhoz vezet.

Doktorunk az Élesztőben két Pils-el kezdett, utána egy NEIPA-t rendelt, majd egy emberes Stout-al fejezte be az estéjét. Persze mindent korsóval! Hasznos recept lehet a jövőben…

2. Ne igyál üres gyomorra

Amit még észrevettünk, hogy a doktor úr érkezésekor nem az Élesztő pultjához sétált, hanem a Butcher’s Kitchen rendelőablakához. És miután bedobott egy jókora Club Sandwich-et hasábburgonyával, csak utána ballagott kimérten első Pils-jéért át a kézműves sörözőbe.

Ezután árulta el nekünk azt a – csak első hallomásra evidens – tényt, hogy az éhgyomorra italozás borítékolja a fejfájást és a hirtelen érkező, kiszámíthatatlan részegséget. Amit természetesen minden felelős sörfogyasztó szeretne elkerülni.

A szénhidrátban dús ételek, mint a rizs, a burgonya, vagy egy jól megpakolt szendvics, lelassítja az alkoholfelszívódást, hogy az utolsó korsó sört se bánd meg másnap.

3. Ne csak sörözz, igyál is! Mármint vizet

A következő különös jelenség, amit megfigyeltünk a bölcs doktoron, hogy minden alkalommal két korsóval tért vissza az asztalhoz. Sör azonban csak az egyikben volt. „Minden egységnyi sör mellé megegyező folyadékbevitelt végzek” szólt a magyarázat. A kulcs ugyanis a vízhajtó-hatás kiegyensúlyozásában rejlik. Ha pótoljuk a mosdói zarándokútjaink során elvesztett folyadékot, elkerülhetjük a kiszáradás kíméletlen hatásait. A másnaposság ellen bevitt folyadék lehet tiszta víz, vagy akár sportital, az izotóniás italok megnövelt hidratáló erejének köszönhetően.

Csak arra ügyelj, hogy szénsavmentes legyen italod! A bubik ugyanis felgyorsítják az alkoholfelszívódást. (mi megmondtuk!

4. Ne feküdj le részegen

Hányszor fordult elő, hogy a plafont nézve ágyadban forgott veled a világ?

És arra emlékszel, hogy hány alkalommal keltél ezután tiszta fejjel? 

Jó eséllyel nem gyakran, ez pedig a jó doktor szerint azért van, mert ha magas véralkoholszinttel merülsz álomba, alvásod felszínes lesz és egyáltalán nem pihentető. Egyenes út egy elvesztegetett vasárnaphoz.

A másnaposság elleni megoldás tehát: lefekvés előtt csökkentsd le ittasságodat, amivel csak tudod. Ezt már a megfelelő folyadékbevitel is képes orvosolni, feltéve, hogy mértékletességet gyakoroltál a kocsmában. Ellenkező esetben Dr. K. alternatív gyógymódjára lesz szükséged: fuss egyet a háztömb körül

A megnövelt pulzusszám, a mozgás és az izzadás hamar képes kiűzni az alkoholt szervezetedből.

A forgó plafon-teszttel pedig hatékonyan tudod ellenőrizni a módszer sikerességét. Amikor a szoba mozdulatlanul várja álomba szenderülésed, akkor lehet tudni, hogy hangover-mentes zónába kerültél. Amennyiben betartottad Dr. K. többi praktikáját is…

Ne aggódj, mi is szkeptikusak voltunk, így mindjárt ki is próbáltuk az összes trükköt legutóbbi csapatépítőnkön. Hogy mennyire volt eredményes? Ezt döntsd el magad:

A következő hétvégén te is kipróbálhatod trükkjeinket másnaposság ellen. Aztán kíváncsian várjuk a sikerességi beszámolókat másnap reggeli üde fotók formájában!

Köszönjük Dr. K.!