Romkocsma. Ha meghalljuk ezt a szót, akkor egy viseltes bútorokkal berendezett, jópofa matricákkal és “vintage” tárgyakkal (esetleg valódi képzőművészettel) díszített, de mindenképpen egy otthonos, ugyanakkor félvilági hely képe dereng fel bennünk. De a romkocsma-jelenség több ennél: ezek az egységek Budapest látványosságai közé tartoznak, az elmúlt évek azonban finoman szólva sem kedveztek ennek a “hungarikumnak”.
A pandémia bakancsa (is)
A romkocsma-jelenségnek az elmúlt években számos kihívással kellett szembenéznie, de 2020-ban talán az eddigi legnagyobb kihívással szembesültek Budapest egyre ritkuló törzshelyeit.
Bár egyes vélemények szerint a budapesti romkocsma-piac telített volt 2019 előtt, mégis nyomasztó azzal szembesülni, hogy a drága fenntartási költségek és a korlátozások miatt egyre több kocsma volt kénytelen kitenni örökre a “Zárva” táblát. Érdemes ezt a 2012-es We Love Budapest cikket fellapozni és átnézni, hogy tíz év alatt mely helyek maradtak fenn a cikkben említettek közül, ugyanakkor az is kirajzolódik, hogy a pandémia előtt is volt egy életciklusa a romkocsmáknak, helyek folyamatosan nyíltak és zártak be.
Nem csak a pandémia ártott Budapest félhomályos helyeinek, a hatodik, hetedik és nyolcadik kerületek “patinás” romkocsmáinak. A pandémia előtti hatalmas forgalom, a növekvő vendégéjszakák okozta terhelés, a bulinegyed szórakozó turistái és fiataljai ellentmondásos véleményeket szültek a belvárosi romkocsmák kérdése körül.
Ugyan az itt elköltött forintok és a turizmus általában garantálja a folyamatos pénzmozgást és önkormányzati bevételt, sok konfliktust is generál a lakóközösségek és a professzionalizálódó vendéglátó egységek együttélése. A helyzet bonyolult: a városvezetés és a városlakók közös érdeke, hogy vonzó legyen a romkocsma és pub felhozatal, de a nyugalmukban megzavart polgárok részéről is jogos elvárás a higiénia és az éjszakai csendesség.
Megoldás egyelőre nincsen, a politika azonban a különböző kampányokban rendre előveszi a témát.
A romkocsma-koncepció nem mindenkinél működik. Ami egykor nóvumnak számított, az utóbbi időben turisták tömegeit magába forgató gépezetté vált. Sok helybéli pedig egyre nehezebben tudott azonosulni az új irányzattal (vagy egyszerűen csak nem tudta már megfizetni a nyugatiasodó árakat), így a turizmus kiapadásával a budapesti romkocsmák túlnyomó része is kiürült.
Persze azért nem mindegyik, klasszikus értelemben vett romkocsma osztozott ebben a sorsban és tendenciában…
De mielőtt visszatérünk a jelenbe, ugorjunk vissza egy kicsit a kezdetekhez.
(Nagyon) rövid romcskocsma-történet
Irodalmi, szociológiai és történelmi örökségünk a budapesti éjszakai élet. A huszadik század elején és a 30-as években is legendás volt a főváros éjszakai élete, kávéházas zsongása pedig közmondássá vált, de még a szocializmus idején is találunk legendás vendéglőket, italboltokat, presszókat. A szórakozás szinte egyetlen egy másik közép-európai szocialista fővárosban nem volt garantált ennyire tendenciózusan.
Ennek az örökségnek a kétezres évekbeli megfelelője is lehet a kortárs romkocsma-világ. A sok kihasználatlan ingatlan, polgárház, üres üzlethelyiség olyan alapot nyújtott a vállalkozó kedvű vendéglátósoknak, ami lehetővé tette a humoros és esztétikus, de a kopottságot és használtságot sugárzó miliők megtervezését. Természetesen ez a hullám a 2010-es évek közepére annyira a zenitjére ért, hogy sokak csak egy újabb, már sokat látott sablon alapján születő, unalmas helynek kezdték tekinteni Budapest romkocsmáit. Ennek a jogos fanyalgásnak a kiváltó oka lehetett még a romkocsmák felfutó általános népszerűsége is: a romkocsma-jelenség a mainstream egyik legfontosabb része lett a pesti éjszakában, kevésbé hatott újdonságnak.
A hetedik kerületből induló diadalút azonban kulturális, irodalmi és szellemi bázist teremtett. Ennek a lenyomatait élvezhetjük olvasás-írás közben, a gasztronómiában, designban, sörforradalomban, a művészetben és személyesen átélt kalandjainkban – popularitás ide vagy oda, melyikünknek nincsen egy kedvenc romkocsmája vagy sztorija, amely egy-egy “kultikus” helyhez kapcsolódik…?
Tavaszra várva
Viszonylag friss hír, hogy újabb híres hely, a Mika Tivadar Mulató zárja be kapuit. Fentebb már említettük, hogy a fluktuáció a piac régóta ismert jelensége, apokalipszist jósolni még a pandémia után sem feltétlenül megalapozott: hosszú távon, Budapesten mindig szükség lesz igényes és izgalmas kocsmákra. A telex.hu augusztusban írt egy feltáró elemzést a bulinegyed vélt vagy valós alkonyáról; az írás nem a budapesti romkocsmák végleges eltűnését, hanem a fogyasztási szokások és igények átalakulását vetíti előre, amelyek magukkal vonják a kínálat, a lokáció és a design változásait is. Egy biztos, a kocsmakultúra és a romkocsma-forradalom pozitív vonzatai ma már szerencsére megváltoztathatatlanok.
Bár nem mindenki tartja számon „klasszikus” romkocsmaként, különös módon az Élesztőház, egyedi atmoszférájával, loftos belsőtereivel és „törzskocsma” feelingjével az egyik utolsó bástyája lett ennek a tizenöt éve kezdődő kultúrforradalomnak. Talán az egyetlen hely, ahol még megtapasztalhatjuk, milyen is lehetett 2010-ben belépni a Szimplába, lepacsizni összes ismerősünkkel, majd kikérni egy korsóval a jófej csaposoktól.