Bizonyára tudjátok, hogy nem csupán csapolni és fogyasztani szeretjük a sört, de beszélni (és írni) sem esik nehezünkre róla.
Sorozatunkban elkezdtük végigjárni a sörkészítés alapanyagait, meséltünk a malátáról, a komlóról, de a sör keserűségéről is ejtettünk pár szót. Most folytatjuk utazásunk és megismerkedünk azzal a hozzávalóval, amely valójában egy élőlény: ez a sörélesztő.
Egy bohém egy napja
Reggel van és te egy “léhűtő” pesti újságíró vagy a reformkor végén. Hová mész? Mit csinálsz aznap? Mit fogsz inni és enni, kikkel és hol? Milyen alkoholos italokat fogyaszthatsz az egyre növekvő lélekszámú Pesten és Budán? Képzeletben most felhúzzuk cipőnket és nekivágunk a pesti utcáknak, hogy eltöltsünk egy kellemesen borgőzös napot.
Előző írásunkban visszanyúltunk Budapest régmúltjába, és megkíséreltük felfedni, milyen történelmi előzményei vannak a hangulatos fővárosi kocsmavilágnak.
Akkor nagyjából a 19. század elejéig követtük a magyar vircsaftot, most pedig innen folytatjuk egy elképzelt napon, egy elképzelt pesti értelmiségivel.
Utazásunk az “így is történhetett” szellemében zajlik, és megpróbáljuk megmutatni az 1800-as évek első felének egy bohémebb napját – természetesen kocsmákon és kávéházakon át.
Reggeli
Az egyszerűség kedvéért (ami azt jelenti, hogy a legtöbb adat birtokában) egy, a húszas évei közepén járó újságíró vagy az 1840-es évek második felében. Családod már generációk óta Pesten él, felmenőid között magyarok, németek és rácok (vagyis szerbek) egyaránt vannak.
Pénzed az írásból és az egyik nagy kereskedőház segédtitkáraként betöltött állásodból van, de a családodra is mindig számíthatsz. Nem élsz nagylábon, de megengedheted magadnak, hogy egy barátoddal kivegyetek egy nagy, háromszobás lakást a jó hírű, de forgalmas Úri utcában (németül: Herrengasse, napjainkban pedig Petőfi Sándor utca).
Mivel egy szép tavaszi keddre ébredtél, korán fent vagy és már a napodon gondolkozol – ma nem vár munka.
Mivel sajnos egyetlen baráti meghívás sem érkezett, így jobb ötlet híján úgy döntesz, hogy magad vadászod le társaságod. Messze nem kell menned, hiszen Privorsky Ferenc (a híres kávés!) már jó tíz éve megnyitotta az utca elején álló kávéházát, a Café Renaissance-t, amit manapság már inkább Pilvaxnak hívnak egy újabb tulajdonosáról…
Megmosdasz, aztán tiszta gúnyát húzol és máris az utcán vagy: dolgukra siető fejkendős parasztasszonyok, akik vidékről a vásárba érkeztek, izgatott cselédlány-csapatok vásárló körúton, urak barátaikkal és sétapálcákkal, kiabáló utcakölykök, dohányozva beszélgető városi polgárurak. A Pilvaxban mindenféle fura és hangos ember: egy Petőfi nevezetű költő hangosan kiabál a Jókaival, akit látásból már ismersz. Mindkettőjüknek olvastad már munkáit, határozottan nem rosszak, még ha maguk az urak kissé faragatlanok is a te ízlésednek.
A kávédnak egyelőre csak az illatát érzed, hiszen mint minden mást, azt is a konyhában főzik, a közönség nem kap betekintést a folyamatba. Hamarosan az asztalodon van a kissé híg, de forró és jókedvet adó aromás ital. Mellé friss kenyeret és sajtot kérsz (nem vagy nagyon éhes), majd könnyű fehérbort, budait iszol utána.
Ebben a korban kezdték felismerni az alkoholizmus okozta egyéni és társadalmi veszélyeket, ráadásul egyre többen kardoskodtak a teljes önmegtartóztatás mellett, már ami az ivást illeti. Te mindezzel nem törődsz sokat, de kevés az olyan ember a városban, aki már látott téged részegen. Miután megittad a kávét és a kevéske bort, felcsapod a Kossuth-féle Pesti Hírlapot és átolvasod az elejétől a végéig – teszed ezt kíváncsiságból és azért, hogy művelt társaságban naprakész legyél a legfrissebb hírekből.
Délidő
Már tíz óra is bőven elmúlik, mire végzel a Pilvaxban. Fizetsz, kilépsz az utcára. Mivel napok óta nem esett, minden nagyon poros. A port felverik az emberek, lovak, kocsik, szekerek és a vásárokra hajtott marhák, amiket izmos gulyáslegények gyalog és lóháton terelnek át a városon, hogy majd Bécsben eladhassák őket.
Átballagsz a Színház térre (Vörösmarty tér manapság), ahol pipádat jól megtömöd nyírségi dohánnyal és nézelődsz: különösen a lóvonta omnibuszok érdekesek számodra. Sétádat a Duna-parton folytatod, ahol nagy a forgalom. A hajóhidat ellepik az emberek, a két part kicseréli javait. A parton sétálgatva találkozol néhány ismerősöddel, akikkel együtt folytatjátok tovább utatokat. Kicserélitek kisebb és nagyobb híreiteket – az új cselédlány szeme színétől kezdve a bécsi udvari intrikákig mindenre szántok időt.
Dél felé sétáltok. Útközben egyszer megálltok megcsodálni egy nagy gőzöst, amely dacolva a Duna folyásával, észak felé kapaszkodik a Gellért-hegy vonalában. Innen balra fordulva kényelmes tempóban a Széna-piacra mentek (ma Kálvin térnek hívják), ahol a Nemzeti Múzeum mellett ácsorogtok és nézitek a lármás tömeget. Német, magyar, szerb és szlovák hangok alkudoznak, ígérnek, licitálnak, veszekednek és nevetnek. Szabadnapos jog és mérnök hallgatók kötekednek egymással jókedvűen.
A piac vásáros része nem is érdekel benneteket (hiszen nem akartok sem marhát, sem gabonát venni), egyszerűen az emberi hangokat és színes kis történéseket szemlélitek, miközben barátaid azt a végtelen politikai vitát folytatják a jobbágyokról, amit te olyan nagyon unsz.
Csak harmadmagaddal vagy, amikor a templomok harangozni kezdenek, jelezve, hogy délidő van. Mivel társaid sem ettek sokat reggelire, elhatározzátok, hogy megadjátok a módját és rendesen megebédeltek. Választék akad bőven: csak Pesten nagyjából nyolcszáz, Budán pedig közel kétszáz vendéglő üzemel a kurtakocsmáktól kezdve a kaszinóig, a lacikonyhákat és a zugméréseket pedig ebbe bele sem számolták.
Mivel nem tudtok megegyezni, így azzal vágod ketté a vitát, hogy a legközelebbi helyre mentek, a Múzeum mellett álló Két Pisztoly Fogadóba. A vendéglőnek kétes híre volt, könnyű nők és zsebtolvajok is megfordultak benne, de ezen a keddi napon inkább a vásározók és az egyetemisták ebédelnek itt, így megtudod győzni barátaidat, hogy tegyék félre ellenérzésüket.
Kértek egy asztalt az egyik belsőbb szobában, majd hozzák is az italt. Barátaid az egyik kőbányai serfőzde olcsó és pincehideg láger sörét isszák (a Schmidt Péter félét), te pedig boros ember lévén a szintén Kőbányán termett szőlőből készített fehérbort rendelsz. Nem a részegség a cél, de azért kellemesen kapatosan fogyasztjátok el a menüt, amit a fogadósné és egy szolgálólány odahord nektek. Elsőnek főtt csigát esztek rántottával, majd gulyásleves következik, rá főtt marhahús, édes mártással, ezután pedig tormás sült viza jön, amit Pesten fogtak (a fogadósné szerint négy mázsa is megvolt a szörnyű nagy hal).
A főétel rostélyon sült hús kukoricagombóccal, majd fánkot és tésztát esztek desszertként. Az étel olcsó és ma különösen jó, az adag bőséges, a bor és a sör pedig nehézség nélkül csúszik mellé.
A kimerítő étkezés egészen fél kettőig tart, ekkor éreztek magatokban elég erőt hazamenni és ledőlni kicsit, kiheverendő az elfogyasztott finomságokat. Megegyeztek, hogy késő délután, de még hat előtt találkoztok a belvárosi evangélikus templomnál, majd innen kisétáltok a Városerdőbe (ma Városliget néven ismert) megnézni a mutatványosok esti játékát.
Vacsora
Kettő után nem sokkal otthon vagy. A lakótársaddal közösen fogadott öreg cselédasszony már kitakarított, kiszellőztetett, kicserélte a csonkig égett gyertyákat és megvette az ágyat. Te a köntösödbe bújsz, és csak elheversz a nagyszoba pamlagján, itt merülsz délutáni álmodba. A lakás üres, barátod Erdélybe utazott egy hónapra a friss levegő és a hegyvidék miatt.
Este hatkor riadsz fel, amikor egy különösen hangos szekér csörömpöl el az ablakod alatt – a következő pillanatban már harangoznak is. Arcot mosol, fésülködsz és megigazítod a bajszodat, majd már kint is vagy és sietősen indulsz vissza a Múzeum felé. Természetesen ebédpartnereid már nincsenek itt, valószínűleg nem túl rég indultak el, hogy megnézzék a francia tűznyelőt, aki mellesleg nagy vasdarabokat is emelget és hajlítgat, mint valami agyagrögöket.
Nincsen már kedved követni őket, ezért számba veszed a lehetőségeket. Igazából régóta nem rúgtál ki a hámból, így megengedhetnéd magadnak, hogy valamelyik nyilvánosházban hölgyekkel töltsd az időd, de ma nincsen kedved ilyesmihez. A fejedben más helynevek pörögnek: a körút sarkán van a kávéház, a Zrínyi, de régen voltál már az Arany Sasban is. A Rózsa téren felkereshetnéd a Török császárt is, de a Kék Oroszlán is elég jó és nem is drága. Mivel van most pénzed, így akár a Fehér Hajóba is elmehetnél, ami igen nívós vendéglőnek számít.
Szinte észre sem veszed, hogy sétád merre vezet, annyira a gondolataidba merülsz, csak az ismerősöknek és a polgárhölgyeknek köszönsz. A Fishernél fagylaltot veszel, majd a Fiatal Herceg nevezetű fűszereshez mész, ahol kiválasztasz pár remek szivart magadnak és barátaidnak. Majd holnap nekik adod őket bocsánatképpen.
A hosszú séta végén már lefelé hajlik a nap a budai hegyek fölött, meggyújtják a lámpákat.
Lábad öntudatlanul is hazafelé visz, de még nagyon-nagyon kora lenne felmenni a lakásba és a gyertyafénynél vakoskodni, valami könyvvel a szemed rontani. A Pilvax bezzeg világos és zajos, így visszatérsz a kávéházba, hogy egyél és igyál valamit vacsorára és játssz néhány parti biliárdot (és nem mellesleg azért is, hogy szivarjaiddal felvághass).
Egyszerűt eszel: sült kolbászt kenyérrel, majd gyümölcsöket, a végén kávét, hozzá püspökkenyeret kérsz. Ezután a bort szolgálják fel neked, most egrit, vöröset. Kérsz egy kis rumot is szíverősítőnek, majd belefeledkezel az esti nyüzsgésbe. Fiatal művészek egy csoportja lehetetlenné teszi a biliárdjátékot, szinte szó szerint az asztalon ugrálnak a lószaros csizmájukban!
A Petőfi nevű költő kiabál mint egy színész, a csak látásból ismert Vasvári hevesen jegyzetel, Jókai pedig minderről tudomást sem véve éppen egy színdarabról mesél az Irinyi nevűnek (talán a Bánk bánt említi) – a kávés legények nem szólnak nekik, tudják, hogy felesleges, majd maguktól megnyugszanak.
Meg is lepődsz, hogy szinte vezényszóra pakolnak össze és köszönnek el. Csak este 8 óra van, hová mennek ezek, csak nem haza? Aztán el is feledkezel az egészről, beszélgetsz és szivarozol – újabb kör rum, újabb kör bor, majd a számla, legalább éjfél van, amire kiürül a kávéház és hazaballagsz. Végül egészen nyugodt, ám jóllakottra és szédelgősre sikeredett ez az 1848 március 14-e…